2006-tól országszerte 230db pillekövet készítettünk el közel 6500 diák és felnőtt lelkes közreműködésével. A felhasznált pillepalackok mennyisége 20.000 darab.
A pillekő programban együtt dolgozunk a környék lakosságával, és persze minden olyan szervezettel, akik érdekeltek abban, hogy környezetünk tisztább legyen. A tevékeny életmód kialakítására ösztönözve, értékmegőrző szemléletet szeretnénk átadni. Javítja és formálja a környezetünk megóvásához való hozzáállást. A program során a közös élményben kapcsolódnak egymáshoz az emberek, megélik a közösség megtartó erejét, így ez az interperszonális készségekre is hatással van. A helyes tudatos gondolkodás kialakítása mentén azt várjuk, hogy a cselekvőképesség is növekedjen.
A DNS Egyesület a program sikeres végrehajtásához az, Önök együttműködését kéri. Eddigi referenciáink is mutatják, hogy erre a kreatív megoldásra egyre több óvoda, iskola, valamint intézmény mond nekünk igent. Önök, mint támogatók megjelennének a honlapunkon, valamint az együttműködéstől kezdve minden rendezvényünkön szerepelnének, így egy kölcsönös népszerűsítés alakulna ki. Az Önök szemszögéből azért fontos, mert egy olyan programhoz adják a nevüket, ami védi a környezetet és ez a mai világ egyik legfontosabb mozgatórugója. Mi önöknek egy értékálló technológiát nyújtunk.
![]()
Színes város projekt keretein belül elkészítettük a Flórián téri pilleköveket. Készítette: Antal Csaba formatervező és festette Tj Julka festőművész. Előkészületben a Moszkva téri pillekő térbútorok ahol többek között megtekinthetitek két magyar találmány közös alkotását. Spidron http://www.spidron.hu/ alkotta Erdélyi Dániel illetve Pillekő Antal Csaba fejlesztése. A spidron pillekő térbútor augusztus második felében már használatba vehető. http://index.hu/kultur/eletmod/2010/06/11/vj_show_a_varoshaza_teren/
Pécsen a Pécsi Tudományi Egyetem szervezésében pilleköveket készítünk a hallgatók közreműködésével július 12-13
http://portal.ktk.pte.hu/hirek/922
Bátaszéken pillekő készítés gyerekekkel július 21-22
Ozora fesztiválra augusztus 3-8-ig műhelymunkát tervezünk
![]()
A National Geographic szelektív nap 2010 összefoglaló
2010.05.17
Pillekő szoborkiállítás 5 helyszínen:
Budapest: Blaha Lujza tér, Deák Ferenc tér Nyugati tér, Moszkva tér Liszt Ferenc tér.
Felvonulás tér A rendezvény időpontja: 2010.05.04. - 2010.05.16.
Galéria>>
Video 1>>
Video 2>>
National Geographic szelektív nap időpontja: május 8 szombat)
Helyszíne: Budapest, Felvonulás tér
Program>>


